FÉNYESLITKE Heti foglalkozás 13
2014. április 30.
Az óra anyaga: „Amikor velem történik…” — elfogadás és befogadás /a társadalmi egyenlőtlenségekről tanultak összegzése/ 2.
A mai volt az utolsó a társadalmi egyenlőtlenségek témakörében.
Ezen a foglakozásonaz előítéletes viselkedésnek és hatásának élményszerű megtapasztalása volt a célunk. Először „Az új gyerek” című jelenetet játszottuk el, melyben a következő előzetes instrukciót kapták a gyerekek:
„Faluról kerültél a városba, egy új iskolába. Senki nem ismersz, idegenül érzed magad. Nagy izgalommal készülsz az osztálytársaiddal való első találkozóra. Elhatározod, hogy szépen hangosan bemutatkozol, mosolyogsz, nagyon barátságos leszel, tehát megpróbálsz a lehető legjobb benyomást kelteni.”
Ezt követően egy önként jelentkező kiment a teremből, ő lett az új gyerek, aki nem hallotta a további instrukciókat.
A többiek a következő, cédulán leírt feladatok közül választottak:
1. osztálytárs – Hangos megjegyzést teszel az új gyerek megjelenésére, öltözködésére (nem divatos, falusias stb.).
2. osztálytárs – Tüntetően elfordulsz az új gyerektől.
3. osztálytárs – Gúnyosan megjegyzed, hogy úgy látszik, ebbe az iskolába már minden jöttment bekerülhet.
4. osztálytárs – Kijelented, hogy melléd semmiképpen sem ülhet.
5. osztálytárs – Odalépsz hozzá, és azt mondod neki, hogy jobb, ha meghúzza magát, ha nem akar magának bajt.
Az osztály egésze azt az instrukciót kapja, hogy fogadja ellenségesen az új gyereket, akiről csak annyit tud, hogy egy kis falusi iskolából érkezett. A megjelenése is más, mint a többieké, nem öltözködik a mai gyerekek divatja szerint.
Ezután bejött az új gyerek, aki barátságosan, kedvesen viselkedett, de a többiek mind elutasítóak voltak vele szemben.
A jelenet után meghallgattuk az új gyereket, mit érzett; majd a következő kérdéseket beszéltük meg:
Milyen érzés kiközösíteni valakit? Miért szokott ilyesmi előfordulni a gyerekek között?
Mit érzett a kiközösített gyerek? Mit tud tenni annak érdekében, hogy befogadják?
Ebben az esetben hogyan működtek az előítéletek?
Az óra második felében „élő szobrokat” készítettek a csoportok
A tanulók 6-7 fős csoportokat alkotva egy olyan helyzetről formáznak élő szobrot, melyben valaki segített valaki máson!
Valamennyi csoport nagyon ügyesen oldotta meg a feladatot!
A téma lezárásaként Konrad Lorenz egy kísérletét olvastam fel a verebek világából:
„A közönséges veréb falánkságáról és pimaszságáról nevezetes, inkább gyáva, mint harcias madár. Nagycsaládban, falkában él. Állatlélektani kutatók kiemeltek egy-egy példányt a hordából, s fejére aprócska, célirányos csuklyát húztak. Amint visszaeresztették, a többiek azonnal nekiestek a csuklyás verébnek, karmos lábukkal rugdosták, csőrükkel csipdesték. Kiverték a hordából, ha vonakodott távozni, halálra kínozták, beletaposták a földbe.
Holott ugyanolyan veréb maradt, mint korábban volt. Szökdécselt, csipogott, falt. Csak éppen csuklyás veréb lett belőle a horda szemében. Idegen, más, mint a többiek.”
Röviden elmondtuk egymásnak a szöveg kapcsán felmerülő gondolatainkat, érzéseinket, tapasztalatainkat.
A foglalkozást a gyerekek véleményalkotásával zártuk, amelyből itt olvasható néhány:
„Én a szoboralkotást élveztem a legjobban. Mindegyik csapaté nagyon jó volt, bár érdekes módon majdnem mindenki ugyanazt találta ki.”/Gyüre Patrik/
„Én voltam az „új gyerek”, és elmondhatom, hogy nem volt jó érzés, ahogy fogadtak a többiek, főleg, hogy nem erre készültem. Egy szemben mindenkivel! Nagyon tehetetlennek éreztem magam. Nem szeretnék kiközösített lenni soha!” / Bacskai Ákos/
„A verebes történet az emberekről is szólhatna. Vannak olyanok, akik nem szeretik,ha valaki másmilyen.” /Lakatos Anikó/
Tanári vélemény: „Az „új gyerek” jelenetben néha megfagyott a levegő, mert az új gyerek nem arra számított, hogy senki sem áll mellé. A szoboralkotást nagyon élvezték, még ha nem lett valami változatos is a „szoborpark”. Szerintem a foglalkozások során sok újat tapasztaltak meg, talán formálódott a gondolkodásuk, és sokat tudtak egymással beszélgetni.”
